Zűr a Kolozsvári CFR-nél

2010. augusztus 03.

A csapat simán nyert (ez volt az első győzelme az idei bajnokságban), ellenben Mandorlini összeveszett Traoréval.

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 1. liga 2010/2011-es kiírásában a Kolozsvári CFR. A bajnokcsapat 2-0-ra legyőzte az újonc Victoria Brăneşti-et. A győztes kiléte nem volt kérdés, a játék képe alapján a házigazdák nem szalaszthatták el a három pontot. A bajnokcsapat két remekbe szabott góllal már 25 perccel a vége előtt be is biztosította győzelmét, és úgy tűnt, semmi különös nem történik a végéig.

Andrea Mandorlini vezetőedzőt azonban kihozhatta a sodrából Lacina Traoré hanyag mozdulatsora – a csatár több helyzetet komolytalanul kezelt, és ennek végül meg is lett az eredménye. Mandorlini tudniillik úgy döntött, hogy lehozza Traorét – akit mellesleg az első félidő vége fele, Yssouf Koné helyett küldött be a pályára. A támadó megalázónak érezte a helyzetet, a dologból szóváltás lett a kispadon, amit végül azzal zártak rövidre, hogy a játékost zuhanyozni küldték. A pályán mindeközben nem sok minden történt, egy-két lövés mindkét oldalon, és a bíró már fújhatta is le a meccset.

Eredmény, 1. liga, 2. forduló: Kolozsvári CFR – Victoria Brăneşti 2-0 (0-0)
Gépész utcai stadion, kb. 5500 néző. Vezette: Mugurel Drăgănescu (középen) – Bogdan Velicu, Vladimir Urzică (partjelzők) – Florin Ghimbăşan (tartalék). Megfigyelő: Sajtos László, Mircea Dancu.
• Kolozsvári CFR: Nuno Claro – Panin, Cadu, Piccolo, Veloso – 8. Kivuvu (54. Dani), Mureşan, Culio – Y. Kone (36. Traore, 81. Alcantara), Bjelanovics, Deac. Edző: Andrea Mandorlini.
• Victoria Brăneşti: Cernea – Maghici, Bar, Velicu (15. Marincău), Nicola – Popa (71. Novac), Chiriţă (66. Ispir),. Olariu, Nicoară – Simion, Oprea. Edző: Ilie Stan.
Gólszerzők: Gabriel Mureşan (61.) és Culio (65.).
Sárga lap: Dani (67.), illetve Simion (40.), Cernea (60.).

Két forduló után négy csapat hibátlan a labdarúgó 1. ligában, így értelemszerűen ezek vezetik a rangsort is. Sorrendben a következő alakulatokról van szó: Dinamo Bukarest, Brassó, Galac és Steaua Bukarest. A 4 pontos Kolozsvári CFR az 5-6. helyen osztozik a Rapid Bukaresttel. A 0 pontos Brăneşti az utolsó helyen áll, holtversenyben a Kolozsvári U-val.

mediatica.ro

Szóljon hozzá!