Egymillió embert fenyeget az árvíz Romániában

2010. augusztus 10.

Közel egymillió ember életét veszélyezteti állandó jelleggel az árvíz Romániában – derül ki a környezetvédelmi víz- és erdőgazdálkodási minisztérium által készített árvízvédelmi stratégiából.

E szerint 88 ezer házat önthetnek el bármely pillanatban a megáradt folyók, az állandó árvízveszélyben lévő területek nagyságát pedig egymillió hektárra becsülik a szakemberek. Megfelelő intézkedésekkel 350 ezerre csökkenthető az árvízveszélyben élők száma. A tanulmány szerint az áradások és az ezeket követő földcsuszamlások tavaly 156,4 millió lejes kárt okoztak az országban, 2008-ban viszont a pusztítás értéke elérte a 2,79 milliárd lejt.

A kormány várhatóan ezen a héten kér segítséget az Európai Unió szolidaritási alapjából, azt követően, hogy befejezi a kárfelmérést. Vasile Blaga belügyminiszter korábban azt közölte, hogy az árvízkárok értéke eléri a 350 millió eurót, de ez az összeg várhatóan nőni fog, hiszen azóta Románia több települését újabb áradások sújtották.

hirado.hu

Szóljon hozzá!