Újabb támogatásokra számíthat a Tamási Áron Gimnázium- jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, tegnap a székelyudvarhelyi Szent Miklós-templom búcsúünnepségén. Soltész Miklós kiemelte fontos, hogy az ünnepek lényegét tudjuk megélni, a csillogástól, az anyagiaktól, a feszültséget okozó mindennapi dolgoktól elvonatkoztatva. Elmondta sok közös megvalósítás történt az elmúlt években, amelyeknek köszönhetően megújultak közösségi házak, iskolák, templomok, amelyeket tartalommal kell megtölteni. Ugyanakkor hozzátette, hogy jövő évben folytathatják a Tamási Áron Gimnázium felújítását. Így a közeljövőben már harmadik alkalommal teszi lehetővé a magyar állam az intézményhez tartozó épületetek felújítását.