Hirdetés

Több mint 358 millió euróval támogatják a kisvállalkozásokat

Közzétette az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma a mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató (4.1.1-es) kiírás pályázati útmutatóját. A lehívható támogatás összértéke 358,3 millió euró, azonban a meghatározott összegen felül még 20 százalékot lehet leszerződni, így a teljes összeg, akár a 430 millió eurót is elérheti. A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások legkevesebb 50 ezer, legtöbb 1 millió euróra pályázhatnak. A pályázat emellett abban is segítséget nyújt a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, hogy környezettudatosabb legyen a működésük, és a digitális átállást is megvalósítsák. A pályázaton olyan vállalkozások vehetnek részt, amelyek a járvány által leginkább sújtott ágazatokban, például a feldolgozóipar, az építőipar, a nagy- és kiskereskedelem, gépjárművek és motorkerékpárok javítása, szállítás és raktározás, oktatás, egészségügy, kulturális és előadóművészetek, adminisztráció és a vendéglátóipar terén tevékenykednek. minisztérium becslése szerint március 21-én kezdődik a pályázatok leadása és a pályázási időszak március 25-én zárul le. A pályázati útmutató az Európai Beruházások és Projektek Minisztériumának honlapján.

Hirdetés