Hirdetés

Két kivizsgálás is folyamatban van a Kovászna megyében kilőtt medve ügyében

Két kivizsgálás is folyamatban van a Kovászna megyében kilőtt medve ügyében, az egyiket a Környezetvédelmi Őrség, a másikat az erdészeti őrség indította – jelentette ki szerda esti sajtótájékoztatóján Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

Tánczos leszögezte, amíg a két kivizsgálás nem zárul le, nem kívánja kommentálni az ügyet, és nem kíván nyilatkozni azokról a dokumentumokról sem, amelyek ellenőrzése zajlik.

A miniszter rámutatott, a környezetvédelmi tárca február 17-én adott engedélyt egy medve kilövésére az érintett területen. A rendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben, végrehajtásáért a vadászegyesület volt a felelős, gyakorlatba ültetési módjának ellenőrzése pedig a megyei ügynökségekre és az erdészeti őrségre hárult.

‘A vizsgálatnak azt kell kiderítenie, hogy betartották-e az idevágó törvényt a medve kilövésekor, illetve kétséget kizáróan meg kell állapítani, hogy azt a példányt vadászták-e le, amelyre megkapták a kilövési engedélyt’ – mondta Tánczos.

Az Agent Green és a VGT egyesületek azzal vádolták meg szerdai közleményükben Emanuel von und zu Liechtenstein herceget, hogy márciusban kilőtte Románia legnagyobb barnamedvéjét a Kovászna megyei Ozsdola környékén. Azt állítják, a hercegnek egy anyamedvére volt kilövési engedélye, amely jelentős károkat okozott a falubelieknek, ehelyett azonban a hím példányt terítette le, amely – állítják – az erdőben élt, és nem volt hozzászokva az emberek jelenlétéhez, sem az ember által biztosított élelemhez.

“Arthur 17 éves volt, ő volt a Romániában megfigyelt legnagyobb medve, és vélhetően európai uniós viszonylatban is a legnagyobb példánynak számított. A tetemen végzett mérések szerint Arthur 593 pontot ért a trófeavadászat terén elérhető maximális 600-ból. Ez rekordpontszámnak számít” – idézi a közlemény az Agent Green elnökét, Gabriel Paunt.

A szervezet képviselői úgy vélik, a herceg nem tévedésből lőtte le a hím medvét. “Hogyan lehetne összetéveszteni egy, a faluba a bocsaival bejáró anyamedvét az erdő mélyén élő legnagyobb hím példánnyal? Egyértelmű, hogy a herceg nem azért jött, hogy a medve kilövésével megoldja a helybéliek problémáját, hanem hogy ölje meg a medvét, majd otthon akaszthassa ki a falára a legnagyobb trófeát. Orvvadászattal állunk szemben, mivel nem azt az állatot lőtték ki, amelyiket kellett volna” – nyomatékosította az elnök.

Hirdetés