Hirdetés

Gagyi Erika

Közel 20 éve kezdtem pályafutásomat reklámértékesítőként Marosvásárhelyen. Azóta is a cégcsoport tagja vagyok, és bátran mondhatom: ez itt nem csak munkahely, hanem a második családom. Tudod, az a fajta, ahol mindenki ismeri a másik reggeli rutinját, erősségeit, gyengéit – és mégis szeretjük egymást. Sok mindent átéltünk együtt, volt részünk kihívásban, nevetésben, néha kávéválságban is, de mindig egymás mellett álltunk. Reggelente tényleg úgy jövök be, mintha hazaérkeznék (csak itt ritkábban kell mosogatni). A munkám legjobb része? Egyértelműen az emberek. Az értékesítésben nem az eladás a kizárólagos célom, sokkal inkább, hogy rájöjjek, mire is van igazán szüksége az ügyfélnek – és közben néha még barátságok is születnek. Mert egy jó üzlet alapja mindig a bizalom. Na meg néha egy jól időzített poén. A mai rohanó világban igazi ajándék, hogy olyan munkát végezhetek, ami nem unalmas, nem kiszámítható, viszont minden nap feltölt. És ha néha kicsit le is merülök, ott a csapat, akik úgy indítanak újra, mint egy jó kávéfőzőt: egy kis zúgás után újra pöröghetek.