Hirdetés

Egyre veszélyesebb a járványhelyzet

Eddig sem volt túl jó a koronavírus helyzet, most azonban, az elmúlt napokban még rosszabb lett – figyelmeztet Dr. Fejér Szilárd.  Az esetszámok ismeretében, jövő héten megdől az országban a harmadik hullámban mért legnagyobb érték, átlag napi 6000 esettel, és két hét múlva pedig a tavalyi őszi hullám esetszámait is túlszárnyaljuk. 

– Mindez akkor lenne megelőzhető, ha elfogyna a fertőzésre fogékony egyedek száma valamilyen eddig nem ismert mechanizmusnak köszönhetően, és ezért csökkenne a fertőzési ráta. Különben ezek az esetszámok nem lennének problémásak, ha annyian be lennénk oltva, mint a briteknél – hangsúlyozta. 

A kutató a következményekről is beszámolt: két héten belül akadozni kezd az egészségügyi rendszer országszerte, ezért veszélybe kerülhetnek azok a betegek, akik más okból kerülnek a kórházakba.  A kutató szerint “csúnya hetek jönnek”, aki tünetes, maradjon otthon, és kérje a tesztelést. 

Hirdetés