Hirdetés

Csak pár nap szabadságot adnak

Nem hagynak jóvá hosszútávú szabadságolásokat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban a jelenlegi járványhelyzetben – mondta András Nagy Róbert igazgató. Az alkalmazottak 2-3 szabadnapot vehetnek ki, azt is azzal a feltétellel, hogy elérhetőek és, ha szükség van rá visszatérnek dolgozni.  

– Meg kell találni az egyensúlyt, mert a jelenlegi helyzetben nem megengedhető, hogy valaki több hetes szabadságra menjen, hiszen ezzel leterheli a kollégáit. Természetesen szükség van a szabadnapokra is, hiszen különben túlterheltek lennének az alkalmazottak, de a köztes megoldás az, hogy amennyiben szükség van rá visszatérnek munkába – mondta az igazgató.

Azt is kiemelte: a járványhelyzet és az esetszámok növekedése miatt átszervezéseket eszközölnek a kórházban az alkalmazottak körében. Jelenleg nincs szükség arra, hogy megemeljék az ágyszámot az intenzív terápián, így nyolc ággyal működnek. A fertőzőn dolgozó orvosok, ápolók és nővérek munkája azonban megoszlik más osztályokra is, kiegészítve ezáltal egymás munkáját. A kórházban nagyon fontos, hogy az intenzív terápiára szorulókat el tudják látni, illetve a súlyos esetek számára is biztosítani tudják az ellátást. 

Hirdetés