Hirdetés

Nem felelnek meg az egészségbiztonsági szabályoknak a nyáltesztek a tanügyi szakszervezetek szerint

Nem felelnek meg az egészségbiztonsági szabályoknak a tanfelügyelőségekhez eljuttatott nyáltesztek a tanügyben dolgozókat tömörítő szakszervezetek szerint. A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség által kiadott közlemény felrója, hogy a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas gyorstesztek nem szettben érkeztek a tanfelügyelőségekhez, hanem „ömlesztve”, ezért szerintük legalább három emberre van szükség, hogy összeválogassa az egy diák teszteléséhez szükséges csomagot. Ezért azt kérik az országos gyógyszerügynökségtől (ANMDMR), hogy magyarázzák el, hogyan lehet ezeket a teszteket úgy kiosztani a diákoknak, hogy közben betartsák az egészségbiztonsági szabályokat. A közbeszerzések lebonyolításával megbízott szakhatóságtól (ONAC) pedig azt kérik, hozza nyilvánosságra azokat a kritériumokat, amelyek mentén beszerezték ezeket a teszteket. A közlemény leszögezi ugyanakkor, hogy a tesztek szétosztását a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőségre (IGSU) kellett volna bízni, miután illetékeseik írták alá a szerződéseket. Arra is ráirányítják a figyelmet, hogy bár az oktatási miniszter arról biztosította őket, nem osztják ki a teszteket a mostani szabadnapok idején, úgy tudják, számos iskolaigazgató behívta szombaton az alkalmazottakat. A szakszervezetek részletesebb használati útmutatót is igényelnek, azt mondják, egy bemutató videón kívül más információt nem kaptak.

Hirdetés