Hirdetés

Rendőrségi kampány a bullying ellen

A megyei rendőrség az iskolai biztonság növelése érdekében indít programot, annak apropóján, hogy január 30-án volt az iskolai erőszak elleni nemzetközi nap. A tanintézményeken belüli erőszak jelensége nem ismeretlen, rendszeresen

szembesül és foglalkozik vele a közvélemény, a média és azok a hatóságok is, amelyek jogkörébe tartozik a megelőzése, kordában tartása. A rendőrségi statisztika szerint az erőszakos cselekmények zöme a diákok közötti spontán konfliktus nyomán alakul ki, amelyek tettlegességig fajulnak, illetve a bullying, vagyis iskolai zaklatás eredményeként.

A rendőrségi program alapja egy tudatosító, érzékenyítő, jogi nevelési kampány, amely a tanulókat és szülőket egyaránt célozza, illetve különböző tájékoztató kurzusok szervezése a tanárok, főként az osztályfőnökök számára. A középiskolások számára versenyt is hirdetnek február- március folyamán: plakátokat, videóanyagot várnak tőlük arról, hogyan látják ők az iskolai zaklatás jelenségét, mit tennének a megelőzéséért. A versenynek iskolán belüli, megyei és országos szakasza lesz.

Hirdetés