Hirdetés

Az egészségügyi miniszter szerint javulnak a járványadatok, jöhetnek az enyhítések

Hosszú idő után újra 50 százalék alá csökkent a romániai intenzív terápiás osztályokon koronavírussal fertőzött betegek számára elkülönített ágyak száma. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján bejelentette: egyes korlátozások feloldását javasolta a kormánynak és az országos vészhelyzeti bizottságnak (CNSU). Mint mondta, jelen pillanatban a koronavírusos betegek számára az intenzív terápiás osztályokon elkülönített ágyak 47,5 százaléka foglalt, az egy nap alatt elvégzett koronavírustesztek pozitivitási rátája 15 százalék körül van, csökken a Covid-19-cel összefüggésbe hozható elhalálozások száma, így meglátása szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a javasolt lazításokra rábólintanak az illetékesek. Az egészségügyi miniszter javaslatai: a kültéri maszkviselés kötelezettségének eltörlése; a bevásárlóközpontok, események látogatása zöldigazolás nélkül; a hely kihasználtságának a kapacitás 30 százalékáról 50 százalékra történő emelése; események szervezése legtöbb 200 fő részvételével. Velünk marad még viszont: a beltéri maszkviselés kötelezettsége; a távmunka ajánlása ott, ahol lehetséges; a klubok, diszkók zárva maradnak. A hivatalos bejelentés szerint továbbra is az omikron variáns domináns Romániában. Az egészségügyi miniszter úgy számol, hogy egy-két héten belül ezer alá csökkenhet a napi új esetszám.

Hirdetés