Hirdetés

Elismerték az erdélyi vállalkozói mentorprogram második évadának résztvevőit

Oklevelek átadásával zárult szombaton este Marosvásárhelyen az erdélyi vállalkozói mentorprogram második évada. A Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Design Terminal és a Pro Economica Alapítvány együttműködésében megvalósított második évadban 156 mentor és mentorált vett részt. A Studium HUB-ban szervezett rendezvényen jelen volt Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Kelemen Hunor miniszterelnökhelyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke, Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Tóth László főkonzul, Vass Levente, az egészségügyi minisztérium államtitkára, Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke és Soós Zoltán Marosvásárhely polgármestere is. A mentorprogramnak az a lényege, hogy jól menő vállalkozással foglalkozó vállalkozók mentorálnak most induló fiatal vállalkozókat, ezáltal lerövidítik azt a terminust, amit a betanulásra fordítanak és így hamarabb válhatnak sikeres vállalkozóvá és egy kapcsolatrendszert, tudást adnak át a fiataloknak – hangsúlyozta Potápi. Az est második felében átadták a Mentorprogram díjait, elismerve a mentorok és mentoráltak munkáját, hozzáállását. Diósi László: a leginspirálóbb mentor díjat vehette át, Fogarassy Zsolt: a legkitartóbb mentor díjat kapta, Márkos Tibor a legmentorabb mentor lett, Laczkó Dénes a legelkötelezettebb mentor, Jancsó Ernő a legelhivatottabb mentorált, Antal Hajnal a legmotiváltabb mentorált,  Papp György László mentor és Szigyártó Zsombor mentorált a legösszetartóbb páros,  Rancz Zsolt mentor és Balázs Emese, illetve Miklós Rita mentoráltak a legszorgalmasabb csapat díját érdemelték ki. Az esemény legvégén valamennyi résztvevő oklevelet vett át.

Hirdetés