Hirdetés

Anyagi támogatásban részesülnek hátrányos helyzetű fiatalok a sofőriskola elvégzéséhez

Anyagi támogatásban részesülnek hátrányos helyzetű fiatalok a sofőriskola elvégzéséhez. A Mol Románia és A Közösségért Alapítvány közös Jogosítvány a jövőhöz elnevezésű programja megduplázta a támogatási alapjának összegét: idén 190 ezer lejjel biztosítanak lehetőséget 18–25 év közötti hátrányos helyzetű fiatalok számára B, C és D kategóriájú gépjárművezetői engedély megszerzésére. A 2021 végén hetedik alkalommal meghirdetett kiírás az előző évekhez képest idén összesen 55 fiatalnak – ebből nyolc Hargita megyei, hét Maros megyei, illetve négy Kovászna megyei pályázónak – teremt lehetőséget a sofőriskola költségeinek megtérítésére. A pályázatokat tavaly év novembere és idén január között küldhették be a pályázók, összesen 216 kérvény érkezett, végül pedig az ország 18 megyéjéből 47 fiatal részére B/BE hajtási engedély, hét C/CE és egy D kategóriás jogosítvány költségeit fizeti ki a támogatási program. A nyertes fiatalok a szerződéskötést követő egy hónapban beiratkoznak a sofőriskolába, az év második felében pedig be is fejezik tanulmányaikat, majd vizsgáznak. A nyertesek listája megtekinthető a www.kozossegert.ro honlapon, újabb kiírásra pedig november végén lehet számítani.

Hirdetés