Hirdetés

Nyílt nap és iratkozás

Hamarosan kezdődik az iratkozás a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum előkészítő osztályaiba, előtte azonban nyílt napot szervez az iskola, hogy a jövendőbeli diákok és szüleik betekintést nyerjenek az intézmény mindennapjaiba.

A beiskolázási terv szerint a 2022-2023-as tanévben két osztályt indít a Plugor Sándor Művészeti Líceum, mindkettőt zene tagozaton román és magyar nyelven. Sebestyén Lázár Enikő igazgató elmondta, nulladik osztálytól csak zenei képzés indul, a képzőművészeti szakra ötödik osztálytól lehet majd jelentkezni. A tanítónők Nagy Edit (magyar tagozaton), és Okos Claudia (román tagozaton) lesznek. A beiratkozási szakaszt megelőzően az iskola nyílt napot szervez április 6-án 10 órától, melynek során az előkészítő osztályba készülő óvodásoknak és szüleiknek mutatják be a művészeti oktatást és zene tagozatot. Az osztályokba való iratkozásra április 11 és május 10 között kerül sor, naponta 8 és 16 óra között az iskola titkárságán.

A beiratkozást egy képességpróba előzi meg, melyet április 7 és 8-án tartanak 16.00 és 18.00 óra között. Ugyanakkor, az iskola tájékoztatása szerint, azok a gyerekek, akik részt vettek a Kis művészek versenyen és díjban részesültek, képességpróba nélkül automatikusan elfogadják az előkészítő osztályba való beiratkozáskor.  

A beiratkozásnál szükség van egy típusnyomtatvány kitöltésére online vagy az  iskola titkárságán, a szülő személyi igazolványának másolatára, a kiskorú születési bizonyítványának eredetijére és másolatára, másolatra a pszichoszomatikus felmérés eredményéről, illetve orvosi igazolásra is. 

Mint ismeretes, a Plugor Sándor Művészeti Líceum nem körzetesített, mivel művészeti oktatásban a jó zenei készség és tehetség számít, így lakcímtől függetlenül bárki jelentkezhet. 

A zenei képességfelméréssel kapcsolatosan az iskola titkárságán lehet érdeklődni, munkanapokon 8-16 óra között, valamint telefonon a 0267 312 997 és a 0725 523 498 számokon.

Hirdetés