Hirdetés

Háromféle képzési forma is lesz

Két szakaszban is hirdet felvételit a Puskás Tivadar Szakközépiskola a 2022-2023-as tanévre, így azok a diákok, akik most képességvizsgáztak, beiratkozhatnak valamilyen szakra. Ugyanakkor azok, akiknek nem sikerült az első vizsga, második lehetőséget is kapnak, ugyanis még egy szakasza lesz a felvételinek. 

Az iratkozás első szakaszára július 4 és 8 között kerül sor az iskolában, az értékeléseket követően július 15-én teszik közzé a szakonkénti elosztást, majd július 18 és 21 között lehet beiratkozni az osztályokba. A második szakaszban július 26 és 28 között lehet iratkozni, a diákokat augusztus 3-án osztják el, majd a beiratkozási dossziékat augusztus 8-ig fogadják. A szükséges iratok listája megtekinthető az iskola honlapján – tájékoztatnak.

A következő tanévre a három éves szakiskolában 11 szakterületen lehet tanulni: villamosságtant, mechanikát, mezőgazdaságot, élelmiszeripart, és építészetet, az itt tanult szakokon építészeti-villanyszerelő, autószerelő, mezőgépész, autó festő-bádogos, kertészeti-, állattenyésztési szakértő, pék-cukrász, húsfeldolgozó, kőműves-kőfaragó-vakoló, és víz-gáz szerelő képesítést kaphatnak a diákok. Az osztályok létszáma, kivétel a villamossági román tagozat, ahol hely van. 

A duális oktatásban részt vevők, villamosságtan, mechanika, és faipari termékek gyártása szakon tanulhatnak, szintén  -es létszámú osztályokban. A speciális szakiskolában egy osztály indul fővel, itt textil- és bőripar képzést kapnak a tanulók, textiltermék készítők lehetnek. A duális oktatást cégek kezdeményezésére szervezik, akik potenciális alkalmazók és partnerei az iskolának. A cégek biztosítanak gyakorlati felkészítést is a diákoknak, akik egyebek mellett állami ösztöndíjban is részesülnek, amennyiben ilyen képzésre iratkoznak. A speciális szakoktatás olyan fiataloknak biztosít tanulási lehetőséget, akiknek speciális fejlődési szükségleteik vannak.  Az iratkozás hétfőtől péntekig zajlik a fent említett dátumok között, naponta 8 és 14 óra között az iskola titkárságán. 

Hirdetés