Hirdetés

Nőtt a szelektív hulladék mennyisége

Míg tavaly az első félév során a TEGA 90 135 kg elektronikai hulladékot gyűjtött, idén a mennyiség nőtt: 96 523 kg-ot könyvelhetett el a köztisztasági vállalat. Máthé László igazgató elmondta: a tavalyi üvegmennyiség dupláját gyűjtöttük össze az első félévben: 252 881 kg-ról, kis túlzással duplájára, 423 454 kg-ra nőtt a teljes mennyiség, üveget 4620 ügyfél helyett immár 7200 személy gyűjtött, ami szintén komoly növekedés.

Az igazgató szerint az ügyfelek leginkább azokat az akciókat értékelik, amelyek során kapnak valamit cserébe, ilyen értelemben pedig az 5 kg üvegért járó 0,5 l sör komoly népszerűségnek örvend. A TEGA továbbra is hangsúlyozza, hogy ameddig vidéken átveszik a régi bútordarabokat, matracokat, gumiabroncsokat a lomtalanító akció során, addig Sepsiszentgyörgy esetében ezeket az Energia utca 2. szám alatt, a Hulladékudvarban lehet leadni, illetve a bútordarabokat a 0267-310123 számon egyeztetve lehet a lépcsőház, vagy ház kapuja elől elszállíttatni, továbbra is ingyenesen.

Hirdetés