Hirdetés

Közel 300 Kolozsvárról induló járatát törölte a következő hónapokra a WizzAir légitársaság

Közel 300 Kolozsvárról induló járatát törölte a következő hónapokra a WizzAir légitársaság, jelentette be tegnap a kincses város nemzetközi repülőterének igazgatója. A reptérigazgató elmondta, hogy Kolozsvárt is elérte az egész Európát lebénító reptéri krízishelyzet. A WizzAir légitársaság július elején az egész október 27-éig tartó időszakra 280, a kolozsvári reptérről induló járatát törölte. Az igazgató szerint a kolozsvári járatokat nem amiatt törölte a cég, mert nem lennének utasok, hanem mivel nincs elegendő személyzete az indításukhoz. A kolozsvári reptér vezetője arra kérte az utasokat, hogy tájékozódjanak a járatuk indulását illetően, többször ellenőrizzék le és igazolják vissza a foglalásukat. Hozzátette, a reptér vezetősége is próbál együttműködni a légitársaságokkal és más illetékes cégekkel az utasok időben való tájékoztatása érdekében.

Hirdetés