Hirdetés

A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség ismertette az új tanévre vonatkozó változásokat

A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség ismertette az új tanévre vonatkozó változásokat, amelyeket az oktatási tárca vezetett be ősztől. A gyerekek szeptember 5-én kezdik az iskolát, a tanévet nem félévekre, hanem 5 modulra osztják, ugyanannyi vakációval. Újabb változás az is, hogy október 22–30. között minden diák vakációra megy, szemben a korábbi évekkel, amikor csak az elemi osztályosok és az óvodások pihenhettek. A félév kifejezést törlik, helyette a tanítási modul elnevezést kell megszoknunk. Öt modul és öt vakáció van betervezve, minden megye külön-külön határozhatott arról, hogy a 3. és 4. modul közötti vakációt mikorra tervezi be – közölte Kiss Imre főtanfelügyelő. Kovászna megyében az említett vakáció 2023. február 20–26. között lesz. A tanév 2023. június 2-án zárul a XII. osztályos nappali tagozatosok, a XIII. osztályos esti tagozatosok és csökkentett látogatású osztályokba járók számára. A VIII. osztályt befejező diákok 2023. június 9-éig járnak iskolába. Az összes többi tanulónak 2023. június 17-éig tart az ősztől induló tanév. Ősztől új napló- és ellenőrzőformátumok is érkeznek, a régieket le kell ugyanis cserélni a megváltozott tanévszerkezet miatt.

Hirdetés