Hirdetés

Fontos lenne a mozgás, mégsem mozgunk eleget

Mozgáskmapányt szervezett a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság. A felhívás célja, hogy tájékoztassa az érintetteket, egészségük javításáról az egészségi állapotuknak megfelelő rendszeres fizikai tevékenység végzése által, aktív életmódot folytatása érdekében, amelynek tudományosan bizonyított jótékony hatásai vannak az egészségre és a jólétre nézve.A hatóság közleménye szerint tanulmányok igazolják, hogy a hazai lakosság sokkal kevesebb fizikai tevékenységet végez, mint az európai átlag. Míg az európaiak kevesebb mint fele nem végez semmilyen fizikai tevékenységet, Romániában a mozgásszegény lakosság aránya 63%. A testmozgás és a sport iránti érdeklődés szintén 3%-kal csökkent négy év alatt. A statisztikai adatok ebben is lesújtóak, a 15 év feletti hazai lakosság mindössze 30 százaléka rendelkezik megfelelő fizikai tevékenységi szinttel, 5-ből 3 személy soha nem végez fizikai tevékenységet és egyáltalán nem sportol. A lakosság 41 százaléka ülőmunkát végez, azaz napi több mint 4 óra 30 percet meghaladó fizikai inaktivitást mutattak ki náluk naponta, ebben pedig nincs benne az alvásidő. Ami a betegségeket illeti, az elmúlt 10 évben állandóak a koszorúérbetegség és a stroke okozta elhalálozások értékei, holott mindkét diagnózis javítható rendszeres fizikai tevékenységgel.

A mozgásra buzdító kampány során a szakemberek idézik az Egészségügyi Világszervezet, amely arra figyelmeztet, hogy világszerte minden negyedik felnőtt és minden ötödik tinédzser nem rendelkezik elégséges fizikai tevékenységi szinttel. Évente közel 5 millió haláleset elkerülhető lenne, ha a világ lakossága fizikai szempontból aktívabb lenne. Az elégtelen fizikai tevékenységgel rendelkező embereknél 20-30%-kal magasabb az elhalálozás kockázata, mint a megfelelő fizikai tevékenységet végzőknél.

Hirdetés