Hirdetés

Épülhet az uszoda Kézdivásárhelyen

Folytatódhat a fedett úszómedence építése Kézdivásárhelyen, erről döntött csütörtöki ülésén a kormány – tájékoztatott közleményében az RMDSZ. Az úszómedence építése 2006-ban kezdődött el, ám 2008-ban leálltak a munkálatok. Arra vállalkoztunk decemberben, azért léptünk be a kormányba, hogy megkeressük és biztosítsuk a forrásokat a fejlesztésekhez” – idézi az RMDSZ közleménye Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest, hozzátéve, hogy a Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztérium az elmúlt nyolc hónapban döntéseivel új utakat nyitott meg, a helyi közösségeket szolgálja. A fedett uszoda megépítésével a helyi sportélet úszó- és vízipólócsapattal is bővülne. A közel 35 méter hosszú, 21 méter széles és 8 úszósávval ellátott medence nyitott lenne a versenyzők számára, de a tervek szerint úszásoktatás is zajlana itt a kézdivásárhelyi és a környező településen tanuló kisiskolásoknak. Az uszodát 2024-ben tervezik befejezni. Megépítésének összköltségvetése közel 145 millió lej, a fennmaradó szükséges forrásokat a fejlesztési minisztérium biztosítja.

Hirdetés