Hirdetés

Ne legyen hosszabb a tanév!

Meghosszabbítaná a tanévet Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter, mivel, mint mondta Romániában az egyik a legrövidebb a tanítási időszak az európai országok között. A miniszter rövidebb vakációt szeretne, így később érne véget és korábban kezdődne a tanév. A diákok és a szülők azonban nem értenek egyet a tervekkel.  A tanügyminiszter szerint a 34 hetes iskolai év az egyik legrövidebb Európában, így 170 napot járnak iskolába a diákok, míg más országokban ez a szám 200 nap vagy annál is több. Cîmpeanu úgy véli, hosszabb tanévre, és ezzel együtt rövidebb nyári vakációra van szükség, ám – tette hozzá – ebbe minden érintett félnek bele kellene egyeznie.

Kosztándi Kriszta, a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetségének (KOVAKÖ) elnöke megkeresésünkre elmondta: a szervezetnek 12 diáktanács a tagja és dolgoznak egy közös álláspont kidolgozásán ez ügyben.  Ugyanakkor, a szövetség elnöke úgy látja, nem feltétlenül lenne megoldás a három trimeszteres tanév bevezetése. Az igaz – emelte ki –, hogy be lehetne pótolni az elmaradt anyagokat, viszont a kérdés az, hogy hosszú távon mennyire működne ez a megoldás. Véleménye szerint a diákok hiányolják az olyan órákat, amelyek különböző gyakorlati nevelést biztosítanak, ilyen a pénzügyi életről szóló órák bevezetése, ami által megtanítják a tanulókat, hogy miként osszák be a pénzüket. Összegezve a véleményét Kosztándi Kriszta úgy látja, ha hosszabb lenne a tanév az csak plusz terheket róna a diákokra, de semmiképp nem lenne segítségükre. 

A diáktanács elnökkel egyetértenek a szülők is, Nagy Erika Márta az egyik középiskola szülői bizottságának elnöke és mint mondta, így is nagy teher nehezedik a diákokra, magasak az óraszámok, már az ötödikesek is napi 6-7 órát vannak az iskolában, azután pedig még legalább 2 órát töltenek el otthon a házi feladatok megoldásával. Nem beszélve a felső tagozatos diákokról, akik a magas óraszám mellett még különórákra is járnak a sikeres vizsgák érdekében. A szülők azt szeretnék, hogy amennyiben hosszabb lesz a tanév, akkor rövidüljenek a tanórák, legyenek hosszabb szünetek és kevesebb terhet kapjanak a tanulók. 

A tanügyminiszter ötlete egyelőre csak terv szinten jelent meg, de, ha mégis sor kerül arra, hogy tervezet legyen belőle és esetleg elfogadják, a szülők petíciót indítanak azért, hogy ezt ne fogadják el – zárta gondolatait Nagy Erika Márta. 

Hirdetés