Hirdetés

Rajtol a Téli olimpia a Rádió GaGán!

Végre megérkezett az igazi, hamisítatlan tél: reggelente már rutinná vált az autó szélvédőjének kapargatása, a havas járólapon pedig mindenki óvatosabb léptekkel közlekedik. De a nehézségek mellett a fehérbe öltözött táj végre elhozta azt az igazi téli hangulatot, amire oly régóta vártunk. Mi a Rádió GaGánál pedig úgy döntöttünk, hogy ezt a havas időszakot egy nagyszabású játékkal tesszük még emlékezetesebbé: január 20-ától kezdetét veszi a Téli olimpia a Rádió GaGán!

A játék során nem kell mást tenned, mint készenlétben állni, hiszen ha téged hívnak a műsorvezetők, mindössze egyetlen kérdésre kell tudnod a helyes választ a nyereményhez. A játékba való bejutás most is a már jól megszokott módon történik: regisztrálhatsz SMS-ben vagy WhatsApp-on a 0730 548 888-as telefonszámon, de akár két kattintással a GaGa app-on keresztül is biztosíthatod a helyed a sorsoláson.

Gyere, és készülj velünk a téli olimpiára, frissítsd fel a sporttal kapcsolatos tudásodat, mi pedig cserébe megjutalmazzuk a felkészültségedet. Érdemes résen lenni, hiszen a dicsőség mellett fantasztikus ajándékok várnak gazdára.

Itt olvashatjátok a nyereményeket, amikért érdemes lesz velünk játszani:

  • a gyergyószentmiklósi Pálya Bisztró két darab 100 lej értékű utalványa is gazdára talál;
  • a Gránit Bank felajánlásából két darab 400 lej értékű eMAG-utalványt sorsolunk ki;
  • a Computer Print egy darab 150 lej értékű vásárlási utalványa is új tulajdonosát várja;
  • a Vita Crystal Research öt darab 100 lej értékű utalványa is kiosztásra kerül;
  • a sepsiszentgyörgyi Aréna Gym két darab havi Gold bérlete is szerencsés gazdára vár, egyenként 259 lej értékben;
  • a Parajdi Wellness tíz darab páros wellness-belépője is elvihető lesz, egyenként 130 lej értékben;
  • a sepsiszentgyörgyi Korall üzletek öt darab 100 lej értékű vásárlási utalványa is nyereményjátékunk részét képezi;
  • a szekelysport.ro tizenhat darab ajándékcsomagja is a nyertesekhez kerül, egyenként 80 lej értékben;
  • a játék legértékesebb nyereménye az Ensana Szováta felajánlása, amely egy két fő részére szóló, két éjszakás pihenés teljes ellátással és wellness-használattal, közel 1800 lej értékben.

Röviden a játék támogatóiról:

  • Ha valami igazán finom és bőséges ételt szeretne enni, jöjjön el Gyergyószentmiklósra a Pálya Bisztróba, ahol a környék legjobb napimenüje van terítéken. Napi kinálataikat folyamatosan frissülő facebook oldalukon tekinthetik meg. Házhozszállítást is vállalnak a 0755962123-as telefonszámon.
  • A Gránit Banknál hiszünk benne, hogy a bankolás lehet egyszerű, gyors és kényelmes – fiókba járás nélkül. Magyar tulajdonú digitális bankként szolgáltatásaink online elérhetőek – a számlanyitástól kezdve a betétlekötésen át az akár piaci középárfolyamon történő devizaváltásig. Modern mobilalkalmazásunkkal ügyfeleink bárhol, bármikor, biztonságosan intézhetik pénzügyeiket. A Gránit Banknál nincs sorban állás, csak kedvező ajánlatok, folyamatos fejlesztések és természetesen akár magyar nyelvű ügyfélszolgálat is. A Gránit Banknál a digitalizáció nemcsak technológia – hanem a jövő választása!
  • A Computer Print Kft. egy erdélyi, megbízható informatikai és nyomtatástechnikai vállalkozás, az Epson és a Brother hivatalos márkaképviselete. Nyomtatók értékesítésével, teljes nyomtatópark-cserével, dokumentumkezelési megoldásokkal és szakszerű szervizszolgáltatással segítjük ügyfeleink mindennapi munkáját. Kiemelten fontos számunkra a környezettudatosság és az energiahatékony működés, mert hiszünk a felelős irodai megoldásokban. Kínálatunkat irodaszerek és tanszerek is kiegészítik, így mindent egy helyen biztosítunk a modern irodák számára. Computer Print Kft. – hatékony nyomtatás, biztos háttér, fenntartható jövő.
  • A csíkszeredai székhelyű Vita Crystal Research Románia 2005 óta elkötelezett híve az egészségmegőrzésnek. Cégünk olyan prémium, Magyarországon gyártott természetes étrend-kiegészítőket forgalmaz, amelyek ötvözik az évezredes gyógynövény-tudást a legmodernebb kutatásokkal. Kínálatunkban több mint 200 termék található, köztük a méltán híres Flavin7 és Flavin77 termékcsalád, az Olimpiq SXC felnőtt őssejt-szaporítók, valamint a legújabb innovációk: az irányított felnőtt őssejt terápiák, epigenetikai terápiás készítmények és a mikrobiom-regenerálók. Büszkeségünk az új technológiai áttörés, a flavonoidok ciklizálása, amely a hatóanyagok felszívódását és hasznosulását legalább 50-szeresére növeli a szervezetben. Termékeinket azoknak ajánljuk, akik nem kötnek kompromisszumot a minőségben, és a tüneti kezelés helyett a problémák gyökerét szeretnék orvosolni természetes úton. Megtalálhatóak vagyunk Csíkszeredában a Decemberi forradalom 10-es szám alatt, illetve nemzetközi és országos házhozszállítással a weboldalunkon www.vitacrystal.ro.
  • Az Arena GYM olyan edzőterem, ahol a teljesítmény és a feltöltődés kéz a kézben jár. Minden korosztály számára lehetőséget kínál az aktív életmódra, legyen szó alakformálásról vagy erőnléti edzésről. Tágas, modern edzőterem vár profi környezetben, valódi eredményekért, edzés után pedig szauna és relax zóna segít a regenerációban, hogy testben és lélekben is feltöltődve lépj tovább. Itt nemcsak közösséget, motivációt is találsz!
  • Wellness Center Parajd: Wellness Center Parajd: fedett medencék, tágas zárt térben augusztus 23-tól újra nyitva állnak az egészséges életmódot előnyben részesítő, valamint a gyógyulni vágyók előtt. Legnagyobb kincse a fürdőnek, a magas só- és ásványi anyag tartalommal rendelkező termálvíz, amely 1000 méter mélyről
    származik, és amely egy 10×20 méteres medencében várja a gyógyulni vágyókat. A víz jótékony hatásait megtapasztalhatják a mozgásszervi, izületi panaszosak, de javasolt bőrbetegségek, nőgyógyászati problémák és légúti megbetegedések kezelésére is. A tágas helyiségben megtalálhatóak a további szolgáltatások: édesvizű úszómedence, meleg édesvízű gyerekmedence, 2 jakuzzi, 2 gőzfürdő, egy infraszuna, 2 finn szauna, hideg csobbanó, játszósarok, napozó terasz, fitnesz terem, kádas fürdő.
  • A Korall üzletek különleges élményt kínálnak: a leopárd gekkótól a legújabb francia parfümig mindent megtalálsz. Sepsiszentgyörgyön két parfümériával és egy kisállatbolttal várjuk vásárlóinkat, hogy minden családtagnak – legyen két, négy vagy akár nyolc lábú – tökéletes ajándékot kínáljunk. Csíkszeredában négy különálló Korall-élmény találkozik: ajándékbolt, drogéria, termelői vásárcsarnok és egy házias fogásairól ismert étterem. Nálunk a friss, helyi ízek, a varázslatos illatok és a szerethető meglepetések egy város szívében találkoznak. Egyszerűen, természetesen, Korallosan!
  • A szekelysport.ro Székelyföld meghatározó sportportálja, amely naprakész hírekkel, tudósításokkal és háttéranyagokkal követi régiónk sportéletét. Kiemelten foglalkozik a helyi és erdélyi csapatokkal, sportolókkal, valamint a közösséget megmozgató eseményekkel. A portál hiteles, szakmailag igényes tartalmakat kínál, legyen szó élvonalbeli mérkőzésekről vagy utánpótlás eseményekről. A szekelysport.ro célja, hogy erősítse a székelyföldi sportközösséget, így nemcsak hírforrás, hanem a székely sportélet aktív szereplője is.
  • Az Ensana Szováta a világ legnagyobb heliotermikus tava, a Medve-tó partján kínál egyedülálló gyógyulási lehetőséget. A szálloda a tó természetes kincseire – a különleges sós vízre és a gyógyiszapra – alapozza világhírű kezeléseit, amelyek kiemelkedőek a nőgyógyászati panaszok és mozgásszervi betegségek enyhítésében. A magas sótartalmú víz antibakteriális hatásával segíti a regenerációt, míg a fenyőillatú levegő a légutakat frissíti fel. Az Ensana modern wellness-központja élménymedencékkel, szaunavilággal és fitneszteremmel teszi teljessé a kikapcsolódást. Ez a helyszín a természet gyógyító erejét és a professzionális kényelmet ötvözi a teljes testi-lelki megújulás érdekében.
Hirdetés