Hirdetés

Idén is motorral érkezik a Mikulás

Idén is motorbiciklivel érkezik a Mikulás Háromszéken, a tervek szerint Sepsiszentgyörgy mellett Szépemzőre és Kovásznára is ellátogatnak a motorosok, hogy ajándékot osszanak a gyerekeknek. Már János főszervező elmondta: tavaly több, mint ezer ajándékot osztottak, idén szeretnének 2000 csomagot ajándékozni. Egy csomag 10 lejbe kerül, így a szervezők támogatókat keresnek ezek összeállítására, de tombola felajánlást is fogadnak, hiszen tavaly annak is nagy sikere volt. A szervezők mintegy 30 motorosra számítanak, akik égősorokkal feldíszített járművekkel, Mikulás ruhában vesznek részt az akción. A motorosok az 1-es autóbusz vonalát követve mennek ki az Állomásra majd vissza, de ellátogatnak a szépemzői és kovásznai gyerekekhez is. Az eseményre december 5-én 17 és 19 óra között kerül sor, résztvevőket arra kérik, hogy tízfős csoportokban várakozzanak, hogy ne alakuljon ki nagy tömeg. 

Hirdetés