Hirdetés

Nagyon sok a kérelmező

A novemberi fűtéstámogatás igénylésére lejárt a határidő Sepsiszentgyörgyön, de a továbbiakban is fogadják a kéréseket a december-március közötti időszakra. A támogatásban idén is az alacsony jövedelmű családok, nyugdíjasok részesülnek, de néhány kritérium és a kérelmek leadási helyszíne is megváltozott idén.  A fűtéstámogatást ebben a szezonban is legtöbb öt hónapra igényelhető, a november 1-jei és március 31-ike közötti időszakra. Azok, akik november 20-ig leadták kérésüket már megkapják a támogatást, a többiek viszont, akik a következő hetekben adják le, csak a  december és március közötti időszakra kaphatnak támogatást.

Tóth Birtan Csaba alpolgármester kérdésünkre elmondta: eddig hozzávetőlegesen 1400 kérés érkezett idén, de van, amit még nem iktattak, így ez a szám magasabb lesz. Ugyanakkor, a következő hetekben is fogadják a kérelmeket. A kérelmezők száma egyébként jelentősen megnőtt tavalyhoz képest, amikor mindössze 345-en igényeltek fűtéspótlékot. A támogatást lakásonként csak egy fűtésére használt rendszerhez nyújtják, legyen az gázzal, villanyárammal, vagy egyéb szilárd, illetve folyékony fűtőanyaggal működő rendszer, és csak olyan családok vagy egyedülálló személyek részesülhetnek benne, akik más formában nem kapnak támogatást a lakásuk fűtéséhez.

Azok a családok folyamodhatnak a pótlékért, akik esetében az egy főre eső havi átlagjövedelem nem haladja meg az 1 386 lejt, ez az összeg az egyedülálló személyek esetében havi 2 053 lej. A fűtéstámogatás teljes értékét a szolgáltató által kiállított számlán tüntetik fel. 

Hirdetés