Hirdetés

Nem ért véget az ötödik hullám

Bár egyre jobb hírek érkeznek a nagyvilágból, a koronavírus-járvány még nem ért véget, sőt, Romániában egyelőre felmenő ágban van az ötödik hullám – hívta fel a figyelmet Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István azt mondja, bár az utóbbi időben kevesebb volt az elhalálozások száma, mint a korábbi hullámok idején, egyetlen emberélet is végtelen veszteséget jelent, ezért továbbra is be kell tartani az előírt megszorító intézkedéseket.

A Djokovic-botrány kapcsán szembesülhettünk azzal, hogy ahol szigorúan betartják a szabályokat, ott eredmény is van – vélekedett Ráduly István. A több mint 25 milliós Ausztráliában a járvány kezdete óta kevesebb mint 2900 haláleset történt. Ez azt jelenti, hogy egy Kovászna megyével egyenlő lakosságútartományra – felkerekített számokkal dolgozva – ott 30 halott jutna, s nálunk van mindjárt 600, azaz húszszor annyi – fejtegette a prefektus.

A prefektus abban bízik, hogy a héten üzembe helyezendő állapotfelmérő központokban, ahol a pozitív koronavírus-teszteredménnyel rendelkező páciensek a családorvos javaslatára ingyenes szakorvosi állapotfelmérést kérhetnek, azonnali ellátásban részesülhetnek, illetve költségmentes gyógyszert írhatnak fel számukra, mentesítik a kórházakat az extrém nyomás alól.

Hirdetés