Hirdetés

Veszélyes a közösségi média a gyerekekre

Számos tanulmány született már arról, hogy milyen mentális és akár testi hátrányai vannak a közösségi médiának a gyerekekre nézve, főleg, ha korhatár alatt regisztrálnak a különböző felületekre.

A probléma azonban nem szűnik meg azzal, ha a gyerek eléri a megengedett korhatárt és regisztrál a különböző oldalakra – vélik a szakemberek. A legtöbb tinédzsernek már van valamilyen felhasználói oldala a közösségi médiában, legtöbben a legújabb TikTok nevű alkalmazást használják. Egy legfrissebb felmérés szerint, ennek a platformnak a felhasználói 76 százalékban 11 és 18 év közötti fiatalok.

Az internetből ma már senki nem marad ki – mondta Kovács Andi iskolapszichológus, mivel már a 2-3 éves gyerekeknek is a Youtube-on mutatnak meséket a szülők, az óvodások pedig már sokszor profi szinten kezelik a különböző oldalakat és játékokat. A napi szintű internetezésnek kiskorban, de tinédzser korban is számos veszélye van, a legkisebbeknél az, hogy a mesét nem a szülőtől hallják, hanem képi világban jelenik meg, a nagyobbaknál pedig az önbizalommal kapcsolatos problémák a leggyakoribbak.

A pszichológus úgy gondolja, a közösségi média csak a középiskolás kortól kellene elérhető legyen a fiatalok számára, de mivel ez sokszor nem történik meg, nagyon kell figyelniük a szülőknek. 

Hirdetés