Hirdetés

Hétfőtől áll forgalomba a Bukarestből októberben elhozott dízel autóbusz

Tegnap a déli forgalomban ment tesztútra a Bukarestből októberben elhozott dízel autóbusz, amely hétfőtől, november 21-től áll be a városi közszállításba. A városháza közleménye szerint a Cserehát, központ, Tábor-negyed, kórház, Bethlen-negyed, Bethlenfalva, Cserehát útvonalon fog közlekedni. Mint ismert, több mint egy hónapja annak, hogy megérkezett az első új busz Székelyudvarhelyre. Kedden este pedig a társát is sikerült elhozni Bukarestből. Tegnap pedig leszállítottak egy harmadikat is, egy villanyautóbuszt. A második dízel buszt már el is vitték feliratozni, és a forgalomba íratása is zajlik. A hetekkel ezelőtt érkezett buszt eddig azért nem helyezték üzembe, mert a beíratási folyamat három hétig húzódott el A busz menetrend szerinti üzembe helyezését a városháza hivatalos csatornáin lehet majd elérni és követni, ott minden aktuális információt elérhetnek majd az utasok.

Hirdetés