Hirdetés

Kiállítás a központban

Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsának közös szervezésében nyílt meg a Művészeti Karaván – Révkomárom és Háromszék a fotóművészet tükrében címet viselő szabadtéri kiállítás a sepsiszentgyörgyi Szabadság téren.

A második alkalommal megvalósult projekt (az első Muravidékkel közösen zajlott 2018-ban) célja a két régió fotóművészeinek bemutatkozása mellett a két tájegység sajátos értékeinek, kulturális egyediségeinek, különlegességeinek a népszerűsítése – mondta Imreh István. 

A Kovászna Megyei Művelődési Központ felhívására több, mint 200 pályamunka érkezett be, 21 helyi alkotó kívánta megmutatni sajátos látásmódját, művészi értékű, Háromszéken/Háromszékről készített fotóit – tudtuk meg Vargyasi Leventétől, a rendezvény főszervezőjétől. 

Az 50 pannóból álló reprezentatív kiállítási anyag munkáit szakmai zsűri válogatta össze, így a tárlaton a régiók sajátos értékei 25 felvidéki és 25 háromszéki fényképész lencséjén keresztül kerülnek bemutatásra. 

Hirdetés