Hirdetés

Fődíj a Tamási Áron Színháznak

Fődíjas lett Kisvárdán a Tamási Áron Színház. A díjakat felajánló Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), Kisvárda polgármestere és a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ a fesztivál szakmai zsűrijét bízta meg a különböző díjak odaítélésével, mely három kategóriában is díjazta a Tamási Áron Színházat: a Radu Afrim által írt és rendezett Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadásunk elnyerte az EMMI fődíját, Benedek Ágnes az előadásban nyújtott kiemelkedő alakításáért elnyerte Kisvárda Város Polgármesterének díját, a 30 év alatti művészeknek járó Teplánszky- díj idei kitüntetettje pedig Kali Ágnes volt, az Amikor telihold ragyog a turkáló felett és a Nóra (kolozsvári Állami Magyar Színház produkciója Botond Nagy rendezésében) című előadásokban nyújtott dramaturgi munkájáért.

Hirdetés