Hirdetés

Az alacsony átoltottság miatt várhatóan a koronavírus-járvány negyedik hulláma nagyobb mértékben érinti Háromszéket, mint az ország más térségeit

A háromszéki lakosság alacsony arányú (17 százalékos) átoltottsága miatt arra lehet számítani, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma nagyobb mértékben érinti vidékünket, mint az ország más térségeit, véli Ágoston László, megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője. Véleménye szerint a kórházaknak fel kell készülniük a járvány esetleges nagyobb fokú terjedésére, ami egyetlen módon akadályozható meg: ha a lakosság beoltatja magát. Míg júliusban és augusztus első felében Kovászna megyében nem jegyeztek új koronavírusos megbetegedést, az utóbbi két hétben tucatnyi esetben igazolták a fertőzést. Mivel Háromszéken egyedül a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház rendelkezik a súlyos COVID-betegek ellátásához szükséges feltételekkel, fontos, hogy ez az intézmény ne legyen leterhelve az enyhébb esetekkel, azokat vállalják át a városi kórházak – mondotta a megyei közegészségügyi igazgató. Ágoston László szerint ehhez megvannak a feltételek a kézdivásárhelyi, a baróti és a kovásznai szívkórházban, ahol meghatározott ágyszámmal eddig is működött COVID-részleg az enyhébb esetek számára. Míg a járvány legerősebb időszakában naponta több száz tesztet végeztek Háromszéken, jelenleg hatvanat, hetvenet, fele-fele arányban azok számára, akiket kórházba utalnak, vagy valamilyen kezelés okán van szükségük a tesztelésre, a többi egyéni kérésre történik – tette hozzá Ágoston.

Hirdetés