Hirdetés

Egy PET-palackokat, egyéb szennyeződéseket felfogó sorompót helyezett ki az Oltra

Egy PET-palackokat, egyéb szennyeződéseket felfogó sorompót helyezett ki az Oltra, az Oltmező úti autómosó mögött a Mai Mult Verde bukaresti környezetvédő szervezet. A helyi közösségnek ajándékul adott eszköz annak köszönhető, hogy a Háromszéki Közösségi Alapítvány partnerséget és aktív szerepet vállalt az Olt folyó megtisztításában az említett egyesülettel. A tavasztól augusztusig tartó program a bukaresti civil szervezet által irányított Tiszta vizekért mozgalom része. Egy átfogó akcióra készülnek szeptember 11-én, mikor újabb nagy Olt- és parttakarítást szerveznek, melybe a folyóparti településeket is bevonják a folyó 130 kilométeres hossza mentén egészen Brassó megye határáig. De előtte még felkerül az Oltra a két fa közé kifeszített hulladéksorompó. Ennek van egy felfújható része, mely alul egy egyméteres rácsban folytatódik, ez lenne a szemét szűrője. Itt feltorlódnak a palackok és kisodródnak a partra. A benne felgyűlt szemetet helyieknek kell majd rendszeresen kiüríteni. A hálót nagy áradásokkor majd félrevonják, hogy a leszakadástól mentsék, télre pedig majd leszerelik. Mindezek mellett az Olt folyó mentén a kritikus helyekre kilenc kamerát fognak felszerelni.

Hirdetés