Hirdetés

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felajánlotta Magyarország segítségét Romániának a konstancai járványkórházban történt katasztrófa okán

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felajánlotta Magyarország segítségét Romániának a konstancai járványkórházban történt katasztrófa okán, ahol pénteken pusztított tűzvész. Szijjártó Péter jelezte: levelet küldött Bogdan Aurescu román külügyminiszternek, amelyben a részvétnyilvánítás mellett felajánlotta Magyarország segítségét. Amennyiben szükség van betegek ellátására, a magyar egészségügyi ellátórendszer kapacitásai megvannak, így számíthatnak ránk” – olvasható a bejegyzésben. Halálos áldozatokat is követelő tűz pusztított pénteken Romániában a koronavírusos betegeket ápoló konstancai járványkórházban. A román belügyminiszter szerint hét páciens vesztette életét, öt a helyszínen, kettő pedig a kimenekítését és elszállítását követően. Az első jelentések szerint a kórház intenzív osztálya gyulladt ki, ahol lélegeztetőgépek működnek. A tragédiáról készült amatőr videófelvételeken az látszik, hogy a kétemeletes épület jelentős részét sűrű füst lepte el, a földszinti kórtermekből a betegek az ablakokon kimászva menekültek.

Hirdetés