Hirdetés

HPV-oltás: a második adagot adják

Mint ismeretes, ingyenesen igényelhető a HPV-elleni oltás a 10 évnél idősebb lányoknak, de a korosztályt kiterjesztették a 14-18 év közöttiekre is, ugyanis eddig ez a korcsoport nem szerepelt a kedvezményezettek listáján. A kislányok idén kora tavasszal kapták meg az első adag dózist, most már a másodikat kapják. Sokan azonban visszautasítják a lehetőséget. Az ingyenes oltási kampány 2020 januárjától indult, a háziorvosi rendelőkben ingyenesen oltották illetve oltják be azokat 11 és 14 év közötti lányokat, akik részére 2017-ben és 2020 folyamán kérelmezték ezt, akkor is, ha időközben meghaladták a 14 éves kort. 

Az Egészségügyi Minisztérium 1755 számú rendelete alapján idén szeptembertől a 14 és 18 év közötti lányokra is kiterjesztették a HPV (Humán papillómavírus) elleni ingyenes oltást biztosító programot. A közegészségügy összesített adatai szerint, 2021-ben 52 lány számára érkezett igénylés szeptember elsejéig. Tavaly összesen 178 igénylést kaptak. Eddig január óta 117 lány kapta meg a teljes oltást, 25- en pedig az első oltást. Jelenleg az intézmény 381 dózis Gardasil oltóanyaggal rendelkezik.

A kilenc komponensű oltás  9 HPV-típus ellen nyújt védelmet és fontos minél előbb beadatni, minél előbb oltani, mert a HPV-oltás a szexuális kapcsolatot még nem létesített, HPV-vel még nem fertőzött egyéneknél a legjobb. 

Hirdetés