Hirdetés

Zero waste Karácsony

Második alkalommal hirdetik meg idén a Zero Waste Karácsonyt, amelynek célja, hogy ne csak a fa legyen zöld az ünnep alatt, hanem minden más is. A kezdeményezők tippeket osztanak meg arról, hogyan lehet hulladékmentesen ünnepelni.

A környezettudatosság jegyében szervezik meg idén is a zöld Karácsony kezdeményezést, amelynek célja, hogy minél kevesebb hulladék gyűljön az ünnepek alatt, és, amit lehet helyettesítsünk környezetbarát anyagokkal. Barabás Kiss Eszter a Facebookon létrehozott csoportban ötleteket oszt meg a résztvevőkkel, többek között arra, hogy mivel helyettesíthető a kivágott fenyő, illetve mi kerüljön a fára, mi legyen az ajándék és azt mibe csomagoljuk.  Mint mondta, elsősorban a kivágott fenyő helyett érdemes cserepest választani, a fa díszeit pedig el lehet készíteni papírból is, ami külön jó program a családnak. Ugyanakkor, a régi, eltört díszeket is újra lehet hasznosítani, porrá zúzva csillámként felhasználni az új díszek készítésében.

Az ajándék is nagyon fontos az ünnepek alatt, de ezt is érdemesebb helyi kézművesektől beszerezni és újságpapírba csomagolni, mivel így környezetbarátabb és nagyobb örömöt is okoz, mint a boltban vásárolt tucatholmi, de ajándékozhatunk élményt is, amit csomagolni sem kell – mondta Barabás Kiss Eszter.  A következő hetekben, karácsonyig naponta osztanak meg tippeket a környezettudatos csoportban, de recepteket, kézművesek listáját, ajándéktippeket is közölnek a tagokkal. 

Hirdetés