Hirdetés

Csak laborban végzett tesztet fogadnak el

A december elején bejelentett lazítások értelmében már 48 óránál nem régebbi negatív antigén-gyorsteszt eredménnyel is beléphetnek az oltatlanok azokba az egységekbe, ahová korábban csak az oltottakat, illetve a fertőzésen igazoltan átesetteket engedték be. A lakosság azonban nem pontosan tudja melyek ezek a tesztek, így Sepsiszentgyörgyön voltak, akik az iskolásoknak kiosztott nyáltesztek negatív eredményével próbáltak bejutni bizonyos üzletekbe, sikertelenül. Az antigén tesztelés során az orrból vett mintákban mutatható ki a koronavírus jelenléte, így ez a teszt azt mutatja ki, hogy a vírus a tesztelés pillanatában jelen van-e a vizsgált légutakban.  Kovászna megyében a sepsiszentgyörgyi Pro-Vitam Diagnosztikai és Kutatóközpont, illetve annak kézdivásárhelyi kirendeltsége, valamint a sepsiszentgyörgyi Medlife Egészségügyi Központ végezhet olyan antigén-gyorsteszteket, amelyeknek az eredményét elfogadják a hatóságok. Ugyanakkor ilyen tesztet végezhetnek a családorvosok és a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság is.  Dr. Fejér Szilárd a Pro Vitam laboratórium munkatársa elmondta: ezeknél a teszteknél az a lényeg, hogy az eredmény minél hamarabb kerüljön be a Corona Formsba, mert onnantól tudják letölteni az igazolványt, és egyelőre a családorvosok meg egyéb, nem PCR tesztelő laborok más platformra töltik fel, és a DSP kell validálja, ez időbe telik. Ugyanakkor megjelent egy új határozat, matározat miszerint mindenki kap direkt hozzáférést a platformhoz, így elvileg a következő napokban majd ők is tudják szinte valós időben lejelenteni az eredményt. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi kórházban egyelőre nem végeznek antigén tesztet, csak a bentfekvő betegeket tesztelik PCR-ral, viszont a jövőben, ha igény van rá, kérésre is végezhetnek antigén gyorstesztet – mondta András Nagy Róbert igazgató.  Az antigén gyorstesztek ára változó, van ahol 40 lejért csinálják meg, máshol 60 és 100 lej között van, de bizonyos kategóriáknak (diákok, tanárok, egészségügyisek) kedvezményeket is adnak. 

Hirdetés