Hirdetés

Zárva maradhatnak az iskolák januárban, mert sztrájkra készülnek a pedagógusok

Nagy eséllyel zárva tartanak majd az iskolák januárban, mert a pedagógusok sztrájkkal készülnek tiltakozni amiatt, hogy jövőre nem a törvénynek megfelelően nő a fizetésük – derül ki két szakszervezeti szövetség vezetőjének nyilatkozataiból. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu az Agerpres hírügynökségnek elmondta, pénteken már tájékoztatták a kormányt arról, hogy január 3. után „nagy valószínűséggel” sztrájkolni fognak az oktatási alkalmazottak, ezért a szünidő után nem nyitnak ki az iskolák. Hasonlóan nyilatkozott Marian Nistor, a Spiru Haret szakszervezeti szövetség vezetője is. „A jelenlegi körülmények között az iskolák zárva tartása reális lehetőség” – jelentette ki. Emlékeztetett arra, hogy hétfőn a szakszervezetek sztrájkőrséget tartanak a kormánypalotánál. Marian Nistor elmondta, az elégedetlenségük oka az, hogy a kormány a törvényben előírt 16 százalék helyett csak 4 százalékkal emelné jövőre a pedagógusok bérét, a kisegítő személyzetnek pedig egyáltalán nem nő a fizetése. A szakszervezeti vezető elmondta, mindössze annyit kérnek, hogy az egységes bértörvényben előírt összegeket kapják meg jövőre.

Hirdetés