Hirdetés

Az egészségügyi államtitkár szerint egymillió vagy annál is több megbetegedésre számítanak az ötödik hullámban

A világjárvány ötödik hullámában Romániában több mint egymillió ember fertőződhet meg, de ez a hullám rövidebb lehet, mint az eddigiek – mondta Adriana Pistol, az egészségügyi minisztérium államtitkára. Ha a fertőzések száma meredeken emelkedik, akkor a január 8-án, szombaton életbe lépett korlátozásokat is szigoríthatják. Adriana Pistol epidemiológus szerint omikron vírustörzs átviteli módja némileg eltér a korábbi törzsekétől, amelyek cseppfertőzés útján terjedtek. Más államokból származó információk szerint a vírus most már a levegőben is terjedhet, ezért szombat óta tilos a textilmaszkok használata. A korábban megengedett textilmaszkok helyett immár csak a sebészeti vagy az FFP2 típusú maszkok viseletét engedélyezik, amelyek sokkal nagyobb védelmet nyújtanak – közölte a járványügyi szakember a Digi24-nek adott interjújában. A szombaton életbe lépett új korlátozások többi része a vírus előfordulási aránynak megfelelően az éttermekbe, edzőtermekbe, kulturális tevékenységekre stb. beengedett személyek számát szabályozza. Az ötödik hullámra vonatkozó becslésekről az epidemiológus szakember azt mondja, hogy 800 ezer és egymillió közötti, vagy még ennél is több megbetegedésre számít. „Ez attól is függ, hogy minden intézkedést betartunk-e” – mondta az egészségügyi minisztérium tisztviselője.

Hirdetés