Hirdetés

Czetz János emlékév

Czetz János születésének 200. évfordulója alkalmából emlékévet hirdet Kovászna Megye Tanácsa, partnerségben Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával, a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Sepsiszentgyörgyi kirendeltségével, a Kovászna Megyei Művelődési Központtal és a Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesülettel.  A szervezők Székelyföldre és Argentínára kiterjedő rendezvénysorozatot terveznek. 2022. június 8-án Czetz János mellszobrot avatnak Gidófalván, a róla elnevezett iskola udvarán. Felújítják a tiszteletére berendezett emlékházat, könyv jelenik meg az életéről, konferenciára és kiállításra kerül sor a munkásságáról. Továbbá portréjával ellátott emlékbélyeget, képeslapot bocsátanak ki, valamint gyerekeknek szóló tematikus rajzversenyt szerveznek. 

Czetz János a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézet kezdte, majd a bécsújhelyi Mária Terézia Katonai Akadémián folytatta tanulmányait. 1848 júliusában belépett a honvédségbe, harcolt Délvidéken, majd Bem tábornok vezérkari főnökeként Erdélyben is. Felettese távollétében győzelemre vezette seregeit a medgyesi ütközetben. A világosi fegyverletétel után 1860-ig Európa különböző országaiban várta a kedvező politikai pillanatot a visszatérésre, azonban erre nem kerülhetett sor. Később Argentínában telepedett le. Feltérképezte az ország távoli területeit, harcolt a Paraguay elleni háborúban. Új hazájában, Argentínában Juan Fernando Czetz megalapította az argentin Nemzeti Katonai Akadémiát (Colegio Militar de la Nación). Az argentin műszaki tisztek ma is az általa tervezett díszegyenruhát viselik az ünnepségeken.

Hirdetés