Hirdetés

Jelentősen megnőtt azoknak a sofőröknek a száma, akik valamilyen tudatmódosító szer fogyasztása után ültek volán mögé

Tavaly jelentősen megnőtt azoknak a sofőröknek a száma, akik valamilyen tudatmódosító szer fogyasztása után ültek volán mögé – derült ki a megyei rendőrkapitányság éves tevékenységi beszámolójából. Mint írják, ezen esetek felderítésében sokat segít, hogy sokkal szigorúbbak és gyakoribbak ellenőrzések a közutakon. Liviu Pampu-Romanescu megyei főkapitány elmondása szerint az elmúlt évben növelték a közúti ellenőrzések számát is. Ezek nyomán több mint 110 ittas állapotban vagy tudatmódosító szerek hatása alatt álló sofőrt füleltek le, akik esetében büntető eljárást kellett indítaniuk. A háromszéki rendőrséget is felszerelték két olyan eszközzel, melynek segítségével kiszűrhetik a drogok hatása alatt vezetőket. A tetten ért sofőrök jelentős része könnyű drogokat fogyasztott. A hatósági képviselők kiemelték egyforma szigorral járnak el nemcsak a drogfogyasztáson tetten ért, de az ittas sofőrökkel szemben is, illetve azokkal, akiket jogosítvány nélkül, bejegyezetlen vagy nem megfelelő műszaki állapotú járművel közlekedve kapnak el.

Hirdetés