Hirdetés

Módosul a tanév szerkezete, többször lesz vakáció

Hamarabb, már szeptember 5-én elkezdődhet ősszel a 2022-2023-as iskolai év, amely jövőre június 16-án érne véget Sorin Cîmpeanu román oktatási miniszter bejelentése szerint – tájékoztat a Krónika. A bukaresti szaktárca vezetője szerda este a román közszolgálati televíziónak nyilatkozva azzal indokolta a tanév szerkezetének tervezett módosítását, hogy Romániában az egyik legrövidebb a tanév az európai országok közül. A miniszter által vázolt módosjtások egyike, hogy ősztől már nem két félévre, hanem három évharmadra osztanák a tanévet. Cîmpeanu ismertetése szerint a 2022-2023-as tanévet a december 22. és január 8. közötti téli, valamint az április 7-18 közötti „húsvéti” (tavaszi) vakáció osztaná három részre. A tárcavezető ismertetése szerint várhatóan ősszel kerül sor az Iskola másként hetére, ugyanakkor ezen kívül egyhetes tanítási szünetet is beiktatnának október végén az elemi, az általános és a középiskolás diákok számára egyaránt. És itt nem érne véget a vakációk sora, mivel februárban újabb hét tanítási szünetet rendelnének el. Ennek kapcsán a miniszter megjegyezte: a februári vakáció „gazdasági érdekeket” is szolgálna, utalva arra, hogy sok szülő, síoktató, továbbá sípályák üzemeltetői kezdeményezik a sívakáció visszaállítását. Körülbelül egy hónappal az április 7 és 18 közé tervezett húsvéti vakáció után, májusban újabb egyhetes tanítási szünet, ún. „zöldvakáció” következhet, amely a miniszter szerint alkalmas volna arra, hogy a diákok a környezetről szerezzenek ismereteket.

Hirdetés