Hirdetés

Egyelőre nem zárnak be

Országos szinten több oltóközpontot is bezárnak érdeklődés hiányában, illetve teszt-központtá alakítják ezeket a létesítményeket. Kovászna megyében egyelőre nem készülnek oltóközpont bezárásra, viszont módosulhat a nyitva tartás, mivel alacsony az érdeklődés. Ágoston László, a megyei közegészségügy vezetője elmondta: bezárni egyelőre nem fognak egy központot sem – főleg, hogy minden városban egy-egy működik – viszont a látogatottság függvényében változhat a program. Ugyanakkor, van olyan egység, ahol az oltás mellett tesztelnek is, ilyen a sepsiszentgyörgyi Dália utcai oltóközpont. Ami eddig biztos, hogy a baróti központ programja megváltozott ettől a héttől: kedden, csütörtökön és szombaton 9-13 óra között lehet oltást igényelni. 

Hirdetés