Hirdetés

Ha 900-ra csökken az intenzív osztályon ápoltak száma, bejelentik az első lazításokat

A kórházak intenzív osztályán ápolt koronavírusos betegek számától függ a korlátozó intézkedések enyhítése – jelentette ki tegnap este az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila tájékoztatása szerint az első lépés bejelentésére akkor lehet számítani, amikor a kórházak intenzív osztályán ápolt koronavírusos betegek száma a jelenlegi ágykapacitás felére, azaz 900-ra csökken. A miniszter elmagyarázta: a hatóságok eddig azért nem vezettek be lazításokat, mert a fertőzéses esetek folyamatos csökkenése ellenére az intenzív osztályokon kezelt páciensek száma alig változott. A tárcavezető elmondta, első lépésként várhatóan a kültéri maszkviselési kötelezettséget fogják eltörölni a hatóságok, illetve részben feloldják a bevásárlóközpontok, vendéglők, előadótermek látogatását korlátozó intézkedéseket. A miniszter közölte: ha korlátozások első körös feloldása után a hatóságok azt tapasztalják, hogy a járványgörbe csillapodása folytatódik, akkor bejelentik az enyhítések második lépését is, ami szavai szerint gyakorlatilag a normális élethez való visszatérést is jelentheti.

Hirdetés