Hirdetés

Tizenhat bölcsőde épül Székelyföldön

Összesen 142 új – köztük tizenhat székelyföldi – korszerű bölcsőde megépítését hagyta jóvá a fejlesztési minisztérium csütörtökön. Cseke Attila fejlesztési miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján 142 új bölcsőde megépítéséről számolt be, amelyből 52 városon, míg 90 községekben valósul meg. A múlt évben jóváhagyott 138 korszerű bölcsődével együtt így összesen 280 intézmény épülhet a fejlesztési minisztérium erre a célra elkülönített költségvetéséből. Cseke elmondta, azon községek bölcsődeépítési kérését fogadták el, ahol legalább ötezren élnek, vagy legkevesebb száz gyermek született az elmúlt három évben. A jóváhagyott kérelmek településeinek listája elérhető a minisztérium honlapján, ezek alapján Székelyföldön tizenhat intézmény kérvényét fogadták el. Nagy bölcsőde épül Marosszentannán, közepes méretű Ditróban és Farkaslakán, valamint kis, azaz negyven gyermek befogadására alkalmas új bölcsőde megépítését finanszírozza a minisztérium Zágonbárkány, Gelence, Csíkszentgyörgy, Korond, Parajd, Gyergyóremete, Csíkszentsimon, Siménfalva, Ákosfalva, Balavásár, Déda, Gyulakuta, illetve Jedd községben. A csütörtökön jóváhagyott kérések esetében az önkormányzatoknak 60 nap áll rendelkezésükre a dokumentáció kiegészítésére, valamint a minisztérium továbbra is várja a bölcsődeépítési kéréseket – adja hírül az RMDSZ sajtóirodája.

Hirdetés