Hirdetés

Idén mintegy 100 ezer nyugdíjas gyógykezelési utalványt tesznek elérhetővé

Kétszázmillió lejt különített el a kormány idén a nyugdíjasoknak szánt mintegy 100 ezer gyógykezelési jegyre. Az Országos Nyugdíjpénztár által kezelt program költségvetését szerdai ülésén hagyta jóvá a kabinet. Dan Cărbunaru kormányszóvivő az ülés után elmondta, ebben az évben 200 millió lejt szán a kormány erre a programra, ebből az összegből hozzávetőlegesen 100 ezer gyógykezelési jegyet tudnak biztosítani. A munkaügyi minisztérium tájékoztatása értelmében az összeg „legfeljebb 101 ezer” gyógykezelési jegyre lesz elegendő, ebből 60 420-at az Országos Nyugdíjpénztár tulajdonában levő létesítményekben lehet felhasználni. Az üdülőjegyeket legtöbb 19 turnusban osztják szét, az egy jegy által biztosított tartózkodás időtartama 16 nap, a gyógykezelés időtartama 12 nap.

Hirdetés