Hirdetés

Háziorvosunktól vehetjük át a „nukleáris incidens” esetére legyártott jódtablettát

Ekészültek a „nukleáris incidens” esetére előkészített jódtabletták, amelyeket a háziorvosokon keresztül juttatnak el a lakossághoz – jelentette be szerdán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter. Az Agerpres román hírügynökség által idézett tárcavezető szerint a jászvásári Antibiotice gyógyszergyár már húszmillió kálium-jodid tablettát juttatott el a megyei közegészségügyi igazgatóságokhoz, és további tízmilliót szállít le a hét folyamán. A miniszter hangsúlyozta: a jódtablettákat szigorúan csak hatósági javaslatra szabad bevenni: megelőzésszerű alkalmazásuknak semmi értelme, sőt, kifejezetten veszélyes, mert pajzsmirigybetegséget okozhat. A tárcavezető azt ígérte: a tabletták felhasználásáról és megfelelő tárolásáról tájékoztató anyagokat fognak szétosztani. Az Antibiotice keddi közleménye szerint a harmincmillió, 65 milligrammos kálium-jodid tablettát rekordidő alatt, három műszakban, 13 nap alatt gyártották le, a továbbiakban pedig más európai uniós országoktól érkezett kormányzati megrendelésekre is gyártanak jódtablettákat. A vállalat megemlíti, hogy először 11 éve, a fukusimai atomerőmű-baleset után gyártott jódtablettát, akkor is kormányzati megrendelésre.

Hirdetés