Hirdetés

Visszafordítani a közösségbe – új célok a Turul Irodánál

A Turul Iroda a Civil Támogatási Alap  finanszírozásával #localready címmel elindította két éves projektjét, amelynek célja az egyesület szervezeti fenntarthatóságának hosszútávú megerősítése – számoltak be tegnap sajtóértekezleten.

Furus Levente elnök elmondta: az iroda  24 hónap alatt négy specifikus adománygyűjtő tevékenység lebonyolítását célozta meg, újratervezve a szervezet bevételi módszereit, továbbá szakmai tapasztalatcseréket szervez romániai és izlandi civil partnerekkel, valamint kidolgoz egy öt éves fundraising stratégiát. Ugyanakkor, újratervezik az iroda bevételeit is, hiszen projektorientált tevékenységeik, bevételeik vannak, ami nem kiszámítható bevételi forrás, így újratervezésre van szükség. Kiemelte: évente több, mint 100 fiatallal, gyerekkel foglalkoznak, így stabil, kiszámítható szervezetre van szükség, ezért bevonnák a helyi közösséget is, hogy hatékonyabb legyen a kommunikáció. Különböző módszereket, adománygyűjtő tevékenységeket valósítanak meg.

 Oláh Kata a szervezet munkatársa elmondta: számítanak a helyi támogatókra is a gyűjtésben, meglátásuk szerint ugyanis a fundraising nem eléggé ismert nálunk, a közösségi szemléletet kell formálni a különböző programokkal, és olyan kapcsolatokat szeretnének erősíteni, ami megérteti a cégtulajdonosokkal és a megye lakóival, hogy mit jelent pénzt visszafordítani a közösségbe. A fundraising több típusát bemutatnák a jövőben, így  sms- és outdoor kampányokat szerveznének, ami arról szól, hogy a támogatók lássák mekkora segítség lehet egy minimális összeg is egy szociálisan hátrányos gyerek, fiatal életében. A szemléletváltás megvalósítására átláthatóságra van szükség a szervezet részéről is – hangsúlyozta Oláh Kata. 

A szervezet célja 2024-ig elérni a 10 ezer eurós támogatási összeget, az eddigi szponzor és adományozási összegek mellett, a pénzösszegeket pedig átlátható módon költik el, elszámolva a közösség felé is. 

Hirdetés