Hirdetés

Florin Cîţu ma bejelentette, hogy lemond a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéről

Florin Cîţu ma bejelentette, hogy lemond a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéről. Mint fogalmazott a kollégái jelenlétében szerette volna benyújtani a lemondását, de nem tehette meg, mert nem voltak ott, így csak iktatta azt a pártszékháznál. Cîţu hozzátette, a szenátus elnöki tisztségéről egyelőre nem áll szándékában lemondani. Beszélt arról is, hogy a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való koalícióra lépés “nehezen emészthető” lépés volt számára. Nyilatkozatában emlékeztetett, hogy összehívta mára az alakulat végrehajtó bizottságát, kollégái azonban nem jelentek meg “a szabályosan összehívott ülésen”. A politikus – akit mindössze hat hónappal ezelőtt választottak meg a kormányzó alakulat élére – azután volt kénytelen a visszalépés mellett dönteni, hogy az alakulat területi szervezeteinek többsége lemondásra szólította. Cîțunak egyebek mellett azt vetették a szemére, hogy feszültséget szít a PNL és koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) között.

Hirdetés