Hirdetés

Az EMNP és az MPP újraindítja a két párt fúziójának a folyamatát

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) újraindítja a két párt fúziójának a folyamatát – jelentették be pénteki kolozsvári közös sajtótájékoztatójukon a pártelnökök. A folyamat újraindítására azért van szükség, mert a Bukaresti Táblabíróság tavaly decemberben jogerősen elutasította a két párt fúziójával létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bejegyzését. Csomortányi István EMNP-elnök elmondta: a közelmúltban mindkét párt elnöksége megerősítette a fúzió melletti elkötelezettségét. A pártelnök szerint arról sem mondanak le, hogy az eredeti terv szerint a párt román és magyar nevét is bejegyezzék. A kérést első fokon vizsgáló Bukaresti Törvényszék ugyanis a párt magyar neve miatt utasította el a fúzió bejegyzését. Hozzátette: a másodfokon eljáró táblabíróság bírái azt kifogásolták, hogy a két párt vezetői nem azonnal a fúziót kimondó küldöttgyűlések után, hanem csak a 2020 szeptemberében tartott önkormányzati választások után fordultak a bírósághoz a kéréssel. Mezei János, az MPP elnöke hozzátette: a két párt július 17-ére Csíkszeredába hívja össze küldöttgyűlését.

Hirdetés