Hirdetés

30 éves Kovászna Megye Tanácsa

Egységes, mindenki által elfogadott jövőkép és összetartó közösség, ez biztosítja Háromszék, Kovászna megye jövőjét – hangzott el pénteken a megyei önkormányzat ünnepi ülésén, amelyet annak alkalmából tartottak, hogy Kovászna Megye Tanácsa napra pontosan 30 évvel ezelőtt, 1992. június 17-én alakult meg. Az ünnepséget megelőzően három napirendi határozatot fogadott el a megyei tanács, költségvetéskiigazítás, testvérkapcsolatok kibővítése, közösségek közti társulás témakörben; ezzel is mintegy jelezve az önkormányzat feladatkörét: infrastrukturális fejlesztések, közösségi együttműködés, kapcsolatépítés és partnerség.  Háromszék állapotát nem lehet csak gazdasági adatokkal jellemezni – szögezte le ünnepi beszédében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának jelenlegi elnöke. 

„Hogy jó-e egy megyében élni, nemcsak azzal mérhető, hogy hány kilométer jó út van, van-e vezetékes víz, hanem leginkább azzal, hogy van-e az illető régióban általánosan elfogadott, közös elképzelés a jövőről, hogy van-e összetartás az emberek között. Közösségünk jövője egy határozott cél akarásán és a szolidaritáson alapul” – emelte ki Tamás Sándor, aki 2008 óta vezeti a megyei önkormányzatot.   

Az ünnepi tanácsülésen közel száz egykori megyei tanácsos vett részt a jelenlegi testületi tagok mellett, ugyanakkor megemlékeztek azokra is, akik már nem lehetnek közöttünk. Az esemény végén Demeter János és Tamás Sándor emlékérmét adott a jelenlévőknek, megköszönve mindazok tevékenységét, akik megyei tanácsosként, alelnökként, elnökként, főjegyzőként, megyemenedzserként tevékenykedtek Háromszék fejlődése érdekében.  

.

Hirdetés