Hirdetés

Az összes megyeszékhelyen gondot jelent a hulladékgazdálkodás

Az összes megyeszékhelyen gondot jelent a hulladékgazdálkodás. A Cselekedj a holnapért és a Román Akadémiai Társaság elnevezésű civil szervezetek által készített felmérés szerint a romániai megyeszékhelyek közül egyik sem közelítette meg a maximális 100 pontot, a legjobban álló települések közül is legfeljebb 70 körüli pontot kaptak. Andreea Petruț környezetvédelmi szakember elmondta, hogy a megyeszékhelyek 37 százaléka egyáltalán nem érvényesítette azt az elvet, miszerint a lakosok annyi szemétdíjat fizetnek, amennyi hulladékot termeltek, mindössze 28 százalékuk teljesítette ezt maradéktalanul. A hulladékkezelést illetően első Nagyszeben 71 ponttal, második helyen Nagyvárad végzett 70 ponttal, a harmadik helyen osztozik Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy, valamint Iasi 63,5 ponttal.

Hirdetés